Malter - Vándor Filmfesztivál

FAL

2017. április 27. - M il

wall_final_02_wlpebt.jpgA FAL

Szabó Simon

2013, 11 perc

A film díjat nyert a Tamperei Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválján, később pedig a Viktória, a zürichi expressz című magyar film kísérőfilmjeként vetítették a mozikban.

Laci alkalmi munkákból tengődő, 16 év körüli cigány srác. Iskoláit valószínűleg nem sikerült befejeznie, talán még a 8 általánost sem. Munkát csak nehezen talál, így minden alkalmat megragad. Egy napon kőművesmunkát kap: egy falon kell dolgoznia a társaival együtt. Egy darabig segít a többieknek, majd megkérik, hogy ő fejezze be az építményt. Ekkor pillant be először a fal mögé.

"A fal minimalista, szürke és kopár képi világa, lecsupaszított, szinte szavak nélküli történetmondása pontosan illeszkedik a témájához: Szabó Simon végtelenül kiábrándult társadalomrajza úgy vág gyomorszájon, hogy pontosan tudja, már ezzel sem képes felébreszteni a nézőt, vagy változtatni a filmben ábrázolt viszonyokon. Egy Blaha Lujza téri, kiskorú cigány napszámost visznek rozoga furgonon egy önkormányzati melóhoz, falépítésre, zsebbe pár ezer forintért, hogy fussa másnap is a napfelkelte előtti kávéra a következő munkakezdés előtt, meg jó esetben még egy szendvicsre is. Ez van - arra már rég nincs erő a fiúban, hogy amikor kiderül, mire is kell az a fal, bármin is változtatni akarjon."

(Kovács Bálint) origo.hu

Szereplők: Tóth Sándor, Lovas Emília

A bejegyzés trackback címe:

https://dcfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr1112457825
süti beállítások módosítása