Malter - Vándor Filmfesztivál

Kreatív Európa MEDIA hírek

2017. december 13. - M il
Egységes piacba tömörül a közép-kelet-európai animációs iparág
December 2-6. között Ljubljanában került sor az első Közép-Kelet-Európai Animációs Műhelyre (CEE Animation Workshop). Az Európai Bizottság 2017-ben fejlesztett ki egy Animációs Tervet, amelynek célja az EU egész területén az animációs iparág felfrissítése. A közép-kelet-európai régió e tekintetben rengeteg kiaknázatlan lehetőséggel rendelkezik, így a workshop azzal a céllal került megrendezésre, hogy 18 régióbeli ország 26 producerének részvételével közösen vitassák meg ezeket a lehetőségeket és a szükséges lépéseket az animációs iparág fellendítésére.
unnamed.jpg

Európai Filmdíjak 2017
30. alkalommal adták át az Európai Filmakadémia díjait december 9-én, Berlinben.
A jelöltek között 16 MEDIA támogatásban részesült alkotás kapott helyet, összesen 30 jelöléssel, melyből 11 díjat sikerült elnyerni. A díjazottak teljes listája megtekinthetőitt.

Borbély Alexandra a legjobb európai színésznőnek járó díjat vehette át Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében nyújtott alakításáért! Gratulálunk!
Új pályázat: Fejlesztés - Csomagtervek
 
Megjelent az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) 2018-as Fejlesztés – Csomagtervek pályázati felhívása.

Kik pályázhatnak?
Legalább 36 hónapja bejegyzett, nagyobb, nemzetközi tapasztalattal rendelkező filmgyártó cégek pályázhatnak csomagtervvel, melyeknek megvan a pénzügyi kapacitásuk, hogy egyidejűleg több (3-5) projekt fejlesztését végezzék.

Támogatás az alábbi kategóriákra igényelhető:
1) Az alábbi audiovizuális alkotások fejlesztésére irányuló tevékenységek támogathatók:
- elsősorban mozi bemutatásra szánt, minimum 60 perces játékfilmek, animációk és kreatív dokumentumfilmek (önálló filmek, vagy sorozatok);
- televíziós bemutatásra szánt, minimum 90 perces játékfilmek, minimum 24 perces animációs filmek és minimum 50 perces kreatív dokumentumfilmek (önálló filmek, vagy sorozatok);
- különféle digitális platformokra szánt, minimum 90 perces játékfilmek, minimum 24 perces animációs filmek és minimum 50 perces kreatív dokumentumfilmek.

2) Legfeljebb  20  perc  hosszúságú  rövidfilm készítése és  gyártása, amely  támogatja  a  feltörekvő tehetségeket.


Pályázati határidő: 2018. február 6.
További információ
Képzési lehetőségek Európában
EPI The Art of Negotiation e-kurzus
A jó tárgyalási képesség elengedhetetlen az üzleti világban történő érvényesüléshez. Az EPI e-kurzusa ennek eléréséhez kínál lehetőséget.

Témák
-    a tárgyalás pszichológiája
-    tárgyalási technikák
-    konfliktuskezelés
-    útmutató a sikeres tárgyalás lépéseihez
-    bevált gyakorlatok az üzleti és politikai életből

Díj: 450 EUR (Bevezető ár: 225 EUR - 2018. január 25-ig)
Ösztöndíjak elérhetőek, melyekre 2017. december 19-ig lehet pályázni.
További információ és regisztráció
Visions du Réel 2018
A Visions Du Réel: Festival International De Cinéma Nyon (2018. április 13-21.) nagyjátékfilm hosszúságú kreatív dokumentumfilmeket vár Pitching Du Réel, Rough Cut Lab, és Docs In Progress eseményeire. A szervezők olyan innovatív, magas színvonalú dokumentumfilmes projekteket keresnek, amelyek filmszínházi bemutatásra alkalmasak és amelyekben a művészi ambíciók és az adott téma iránti elkötelezettség kombinációja tükröződik.

Jelentkezési határidő: 2017. december 15.
További információ
CARTOON GAMES & TRANSMEDIA
A Cartoon Games konferencia célja, hogy az animáció, a videojáték és a transzmédia területei között szinergiák jöhessenek létre. A konferencia témái között szerepelnek a videojáték iparág rejtelmei és fő szereplői, üzleti modellek, és a közönség hatékony elérésének módszerei, melyeket esettanulmányokon keresztül is szemléltetnek.

Időpont: 2018. március 7. 14:00-19:00

Jelentkezési határidő a Cartoon Games-re (és egyben a Cartoon Movie-ra is): 
2017. december 21.
További információ
ESoDoc – European Social Documentary 2018
Az ESoDoc olyan média szakemberek számára szervezett képzési program, akik dokumentumfilmes alkotásuk és cross-mediás projektjük hatását szeretnék növelni újfajta történetmesélési készségek elsajátítása, különféle platformokon történő kapcsolatépítés, a csapatépítés, illetve a gyártás, a finanszírozás és a forgalmazási stratégiák új formáinak felfedezése révén.

Jelentkezési határidő: 2018. március 2.
További információ
MFI Script 2 Film Workshops
A Mediterranean Film Institute 4 workshopból álló, féléves forgatókönyvírói és projektfejlesztési képzése 2018-ban is megrendezésre kerül. A képzésre forgatókönyvírók, producerek és rendezők európai és nemzetközi kreatív csoportjai jelentkezhetnek, fejlesztés alatt álló játékfilmes projekttel.

Jelentkezési határidő: 
- projekttel 2018. március 6.
- projekt nélkül 2018. április 20.
További információ
CPH Science Film Forum 2018
A CPH: SCIENCE részeként kerül megrendezésre a Scince Film Forum, ami egy új nemzteközi platform azzal a céllal, hogy ösztönözze az együttműködést a filmkészítők és a tudomány képviselői között, valamint a kreatív dokumentumfilm „inkubátoraként” működjön.

A fórumra a CPH kreatív dokumentumfilmes projekteket vár tudomány és technológia témakörben.
Időpont: 2018. március 20.

Projektek beadási határideje: 2017. december 22.

További információ

Dok.incubator
A dok.incubator rendezők, producerek és szerkesztők jelentkezését, valamint dokumentumfilmes projektjeit várja nemzetközi workshopjára, amely egyéni oktatást is biztosít a résztvevők számára.

Jelentkezési határidő: 2018. január 31.
További információ
TFL FeatureLab
A 360° projekt első, vagy második nagyjátékfilmes projektjükön dolgozó forgatókönyvíróból, rendezőből és producerből álló csapatoknak szóló fejlesztő és közönségszervező képzés.
FeatureLab 360: projektfejlesztő képzés
FeatureLab audience design: közönségépítő képzés

Jelentkezési határidő: 2018. március 1.
További információ
SOURCES 2 PROJECTS & PROCESS
MENTOR KÉPZÉS 
A SOURCES 2 workshopot hirdet továbbá a forgatókönyvírás (játék és dokumentumfilm) területén dolgozó mentorok, szakemberek számára.
A workshop időtartama 4 nap.

Időpont: 2018. szeptember
Jelentkezési határidő: 2018. június 1.
További információ
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
A filmfesztivál fő célja, hogy felhívja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre és munkája jelentőségére, valamint lehetőséget biztosítson fiatal művészek bemutatkozására.

Korhatár nélkül jelentkezhet minden alkotó és alkotócsoport. Különös tekintettel várják azokat az alkotásokat, amelyekben filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos egyetemi/főiskolai hallgatók vesznek részt. Nevezni nagy- és kisjátékfilmmel, kísérleti, dokumentum- és animációs filmmel lehet.

Helyszín: Belvárosi Mozi, Zsigmond Vilmos terem, Szeged
Időpont: 2018. május 09-12.
Jelentkezési határidő: 2018. január 21.
További információ

A bejegyzés trackback címe:

https://dcfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr3713495421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása